Nagyon erős otthon a Lyngby

20 október 2019 11:57:11 CET

A Bröndbyt fogadó újonc eddig hat meccséből négyet is megnyert hazai pályán.

Folytatná menetelését a dán labdarúgó-bajnokságban az újonc Lyngby együttese, amely meglepően jól szerepel a 2019-2020-as idényben.

A csapat a 12 mérkőzéséből eddig ötöt megnyert, egy döntetlen mellett ugyan hatszor kikapott, de így is 16 pontot szerzett és simán megelőz négy csapatot a tabellán. Vasárnap a Bröndby látogat a Lyngby Stadionba, és a dán sajtó annak ellenére a hazaiakat tartja esélyesebbnek, hogy a vendégek a 6. helyen állnak.

De az tény, a Lyngby nagyon erős otthon, hat meccséből négyet is megnyert, míg a Bröndby ugyan legutóbb éppen az FCK-t verte simán, de idegenben az ötből mindössze egyszer nyert a szezon során.

A hazaiaknál Martin Örnskov, Frederik Gytkjær és Adnan Mohammad nem egészséges, ugyanakkor pályára léphet az a Rezan Corlu, akit éppen a Bröndbytől vettek kölcsön. Christian Nielsen edző két tehetséget nem jelölt ezúttal a meccsre, Casper Kaarsbo és Ertugrul Teksen formájával ugyanis elégedetlen, mindkettőtől sokkal többet vár.

A vendégeknél Simon Tibbling, Kasper Fisker és Joel Kabongo sérült, de kérdéses Tobias Börkeeie, illetve Lasse Vigen Christensen szereplése is. Sőt, Dominik Kaiser sem biztos, hogy vállalja a játékot, Niels Frederiksen edző közvetlenül a meccs előtt dönt csak a sorsáról. A német középpályás még az FCK ellen kapott rúgást, sok öltéssel kellett összevarrni a lábát, ezért a bizonytalanság.

A Lyngby hazai győzelmére 4.50 az odds, a döntetlenre 4.20, míg  Bröndby idegenbeli sikerére 1.65 szorzóval lehet fogadni. A felek legutóbb a 2017-2018-as idényben találkoztak, akkor a koppenhágaiak győztek mindkét alkalommal: otthon 5-3-ra, idegenben 3-1-re. A Lyngby legutóbb 2016. szeptember 22-én győzött hazai bajnokin a riválissal szemben, akkor 1-0-ra.

A 0:0 - pénzvisszafizetés akciónkkal  fogadjon a pontos eredményre, félidő/játékidőre vagy scorecastre bármely mérkőzés előtt és gól nélküli döntetlen esetén a vesztes fogadások tétjét visszafizetjük! Feltételek érvényesek.

Összes Labdarúgás fogadás megjelenítése